Beszámoló, a „HUNGARIKUMOK a PARLAMENTBEN” című rendezvényről.
       Rendkívül rangos esemény volt 2010. 01. 23-án a parlament Felsőházi termében. Tudósok, képzőművészek, iparművészek, népzenészek, őstermelők, és iparosok, részt vételével másodszor rendeztek Hungarikumok a Parlamentben címmel konferenciát a speciálisan magyar jellegzetességekről.
       Az ország legszebb munkahelye a parlament.
Ez is Hungarikum – mondta Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke. Köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar értékekben és az értéket teremtő emberekben olyan erő van, amely a nemzetközösséget és a nemzet külföldi megítélését egyaránt segíti. A Nemzeti Fórum elnöke jelezte: az Országgyűlés korábban már elfogadta a hunagrikumok védelméről szóló határozatot, a következő lépés pedig, hogy törvényt is alkotnak a jellegzetesen magyar értékek védelmére.
       Számos felszólaló között volt Deák László, az Országos Szikvízkészítő Ipartestület tiszteletbeli elnöke is, ki a szikvízipar jelenlegi helyzetéről a következőket mondta:

A magyarországi szikvízgyártás jelene.

Ipartestületünk tudatosan kezdte meg felkészíteni szakmánkat a változásokra és az uniós csatlakozásra.
  • Első lépésként 2002-ben bevezettük a HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert, ami nem volt könnyű, hiszen a szikvízkészítők elsősorban kétkezi munkások és nem adminisztrátorok. A HACCP bevezetése jó alkalom volt a megújulásra. A régi, elavult berendezéseinket modern kisüzemi gépekre cseréltük.
  • Göngyöleg parkunk is megújult. A hagyományos szódás üvegek mellett ma már rozsdamentes szikvizes ballonokba és környezetbarát, többször újratölthető műanyag palackokba töltjük a szódavizet. 
  • 2002-ben szerveztük meg az I. Nemzetközi Szikvízgyártó Konferenciát és Kiállítást, ahová meghívtuk az unióban dolgozó szikvízgyártó kollégánkat tapasztalat cserére.
       Eredményeinket az Országos Szikvízkészítő Ipartestületnek köszönhetjük.
Sikerült jó munkakapcsolatot kiépíteni a minisztériumok és szakhatóságok munkatársaival. Szakmai összefogással és külső szakértők segítségével 2004-ben elnyertük a Garantáltan Hagyományos és Különleges termék tanúsítványát és a kapcsolódó GHK védjegy hasznosításának a jogát.
       Ipartestületünk igyekszik képviselni a szakmát. A szódavizet különféle gasztronómiai rendezvényeken, élelmiszeripari kiállításokon mutatjuk be. Közösségi marketing munkánk célja iparos társaink piacra jutásának támogatása.

Összeállítottam egy „leltárt” a hazai szikvíziparról:
  • 1000 – 1200 szikvízüzemben közel 10.000 ember dolgozik
  • Szívesen mondjuk, hogy Magyarország „szikvízgyártó nagyhatalom”, mert nincs Európában még egy ország, ahol ilyen erős, fejlett lenne a szikvízipar, mint hazánkban.
  • Szakembereink közreműködésével készült el a Szikvízgyártás Biztonsági Szabályzata és a Jó Higiéniai Gyakorlati Útmutató.
  • Ipartestületünk akkreditált iskolájában folyik az OKJ-s szikvízgyártó szakmunkás képzés. 2009-ben új tankönyvet adott ki az ipartestület.
  • Fontosnak tartom nemzetközi kapcsolatainkat, mert minél többen vagyunk, annál erősebben tudjuk képviselni érdekeinket. Kazahsztántól-Kanadáig a világ számos pontján több százra tehető azoknak a kisüzemeknek a száma, ahol magyar szikvízipari felszerelésekkel, Magyarországon képzett szakemberek töltik a szódavizet.

       Előadásomban szerettem volna bemutatni, hogy mi a legjobb tudásunk szerint megteszünk mindent a következő kétszáz évért, hogy fenn maradjon a hazai szikvízgyártó ipar. Az Országos Szikvízkészítő Ipartestület igyekszik megőrizni iparunk hagyományait, tiszteletben tartani iparos elődeink emlékét. Úgy tartjuk, hogy akkor van esélyünk a jövőre, ha megbecsüljük a múltunkat.

  • Szikvíz Ipartörténeti állandó kiállítás nyílt az ipartestületünk támogatásával. Javaslom Önöknek, hogy látogassák meg Szegeden, a régi víztorony épületében.

    Kiadványaink:
  • Fröccstörténelem (már angolul és németül is) első kiadás 2005-ben, azóta többször újranyomattuk. Az elmúlt évtizedekben a hazai gasztronómia és kultúránk szerves részévé vált a fröccs. Javaslom, kerüljön be a hungarikumok közé.
  • 2008-ban jelent meg: „Szódavíz, egy magyar kultuszital” c. magyar/angol nyelvű albumunk az AMC támogatásával.
  • 2009-ben az IAMA esetpéldája a szegedi Bánffi szikvízüzem volt: „Bánffi szikvíz, hagyomány, kultúra, innováció – múlt, jelen és jövő” címmel.

       A Hungarikum Konferencia legfontosabb feladata az értékmentés. Gratulálok a kezdeményezőknek. Szeretnék köszönetet mondani az FVM és az AMC lelkes és jó szándékú munkatársainak, a sok segítségért. Ki kell mondanom, hogy sajnos ez kevés.  A tömegtermeléssel nem tudunk versenyezni. Magas élőmunka ráfordítással, drágán termelünk, ráadásul az egyre emelkedő költségeinket, a 300 forintos üzemanyag árakat nem tudjuk beépíteni az árainkba. A forgalmunk évek óta csökken, hiába járjuk a kiállításokat. Nagy hiba, hogy az állam hagyja elveszni a kis élelmiszerüzleteket, pedig ők a legfontosabb láncszem a kis élelmiszer-termelők és a vásárlók között.
Nem panaszkodni akarok, csupán a tényeket mondom el. Kiemelve, hogy az államnak úgy kellene vigyáznia ránk, mint szülőnek a gyermekére, mert kicsik és könnyen sebezhetőek vagyunk. Egyszerű, könnyen áttekinthető gazdasági és szakhatósági környezetre van szükségünk. Ezért fontos a Hungarikum törvény, talán még nem késő.
       Őrizzük meg hagyományainkat, vigyázzunk nemzeti értékeinkre és legyünk büszkék minden hungarikumra. Ezekkel a szavakkal fejezte be Deák László előadását, mely után a hallgatóság tapssal jelezte, mennyire egyetértenek az elhangzottakkal.
A konferenciának volt egy kellemes hangulata, melyet a csodálatos helyszínen kívül a résztvevők közös akarata is generált és ez az akarat röviden:

ÖSSZEFOGÁS ÉRTÉKEINK VÉDELMÉBEN!

2010. január 25.
Bánffi István


Melléklet: mpt108.pdf